2011. szeptember 18., vasárnap

PASTRAMI

Pastramival elöször Amerikában találkoztam egy Reuben szendvics elfogyasztásakor.
Mi a pastrami? A pastrami őse Törökországból indult, ahol só közé téve viztelenitették, majd préselték és levegőn megszáritották a húst. A kezdetekben mindenféle húsból készitették, majd később Romániában már csak marha és pulykahúsból állitották elő. Amerikában a 19.században a kelet-európai zsidók közvetitésével érkezett meg, ahonnan aztán hóditó útjára indult, és itt már a marhahúsból előállitott változata tarolt. Népszerüségére jellemző, hogy egész Amerika területén ismerik és mindenhol kapható, de főként New Yorkban, ahol a pastramit áruló kosher delik száma igen nagy.
Jiddis neve még pastrome volt,de később pastramivá alakult át.
A pastramit sokszor hidegen is fogyasztják és ehhez a pácolt, gözölt, füstölt húshoz különböző kiegészitőket adnak mint például mustárt vagy uborkát. Ahány deli (delicatesse bolt röviditve), annyiféle szenvics változat létezik, melynek mindegyiknek alapja a pastrami. Elképzelhetetlenül vékony, szinte átlátszó szeletekre vágják majd ezeket a vékony hús-szeleteket egymás tetére helyezve,rozskenyér közé teszik.

Folytatásként a Reuben szendvics receptje következik. Vigyázat majd, mert addiktiv!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése