2011. március 12., szombat

EBÉD A ZINBURGERBEN

Január végén barátnőimmel együtt, öten ültünk be a Zinburger nevű felkapott tucsoni étterembe.
Az étterem modern volt, a felszolgálok nagyon fiatalok, nagy volt  a nyüzsgés.

Csak számomra volt feltünő, hogy a pincérlány fehér shortban szolgált ki minket, ráadásul télviz idején.
Helyet foglaltunk és tanulmányozni kezdtük az étlapot A feladat nem volt túl nehéz, hiszen mindössze nyolcfajta hamburgert és pár salátáfélét kínálnak a menü kártyán.
Én kiválasztottam egy vegetable burgert, ami Clint.'s “Almost Famous” névre hallgatott, a többiek szintén rendeltek ebédre valót. Később valamiért szóltunk a pincéreknek, de ők, nem messze tőlünk olyan meghitt beszélgetést folytattak, hogy még a kiabálásunkra sem reagáltak. Jó pár perc eltelt mire kegyeskedtek figyelemre méltatni minket. Telt múlt az idő,és megérkezett az ennivalónk is. Töppedt zsemleféle, benne nem túl biztató töltelékkel.
Kinyitottam és megnéztem az alsó zsemlén vastagon állt a majonéz, azon két meleg, löttyedt saláta levél volt.
A zsemle másik felén karikára vágott paradicsom volt, szintén felmelegítve. Nem volt guszta látvány.
A töltelékben füstölt mozzarella darabok voltak, melyek felismerhetetlen zöldségben lettek beágyazva, az egész kiszáradt volt , ahogy kézbe vettem apró darabokra hullva pottyant a tányéromra, az asztalra. és főleg a nadrágomra . Az íze száraz, nyögvenyelös, pár falat után ott is hagytam,.Mindezért pedig, 9 dollárt kellett fizetni.

Amerikában természtes, hogy mindenki maga fizeti a fogyasztását igy nekünk is külön-külön hozták ki a számlát, mely tartalmazta  az általunk  elfogyasztott dolgokat. A számlát magába foglaló kis mappába beletettem a kártyámat, amivel fizetek, azt elviszik,lehúzzák majd visszahozzák az asztalhoz. Ekkor az egyik számlát elteszem magamnak, a másikra pedig az összeg ( amount ) alá odaírom mennyi borravalót ( tip )szándékozom adni, majd összeadom a két tételt és aláírom, majd visszateszem a mappába. Nem Amerika lenne, ha a borravaló kiszámolására nem készítettek volna, egy már kész táblázatot, így nem kell számolni, csak leolvasni arról a borravaló összegét.
Kedves barátnőm engem is meglepett egy ilyen előre kiszámolt kis táblázattal, ime:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése