2011. augusztus 14., vasárnap

THERE IS NO BETTER WAY TO FLY



Jó pár év repülési tapasztala alapján, és más módszerek kipróbálása után ( lásd vonat és hajó utazás http://tucsonhungarians.blogspot.com A nagy utazás )úgy gondolom, hogy nincs jó és jobb repülótársaság.
Ha egyszerüen fogalmaznék, úgy határoznám meg: egyik rosszabb mint a másik.
Hosszú lábú embereknek, mint nekem, a repülési időt eltölteni úgy, hogy lábukat alig tudják mozditani a szükre szabott helyen kinszenvedés. Felszálllásnál az úgynevezett repülőgép folyóson már húzni sem lehet a kézicsomagodat hanem csak felemeleve és megforditva vinni, mert a folyosó már annyira keskeny. Ha egyszer már nagynehezen bekászálódtál az ülésedre, kétszer is meggondolandó, hogy elhagyjad azt, mert az ülésekből újból kijútni felér különböző nehézségü jógagyakorlatok, és kisebb cirkuszi mutatványok helyben rögtönzőtt bemutatójával. Az icipicre összezsugoritott ülések előtti hely még arra sem alkalmas, hogy a lábadon megálljál, kénytelen vagy azonnal leroskadni az ülésre, mert nincs más megoldás.
A levegőt annyira lehütik, hogy én már a legrekkenőbb melegben is csak hosszú nadrágban, hosszú újjú pulóverben és plusz meg egy kardigannal szállok fel a repülőre.
Az amerikai repulőgépek belföldi járatain a kinálat egy kis zasckó perec vagy mogyoró és egy szinültig tele töltött pohár jégből áll, amire tetszőlegesen lehet cukrossabbnál cukrosabb üditőket kérni. Evvel a módszerrel, nem sok üditő fogy, hiszen a jég majdnem kitölti a poharakat.Szendvics pénzért kapható. Az Óceánon átivellő járatokon bár felszolgálnak meleg ételt, de azt megenni a parányi szük helyen inkább számit kinnak, mint evésörömnek.Persze nem is gasztronómiai élményeket keres az utazó a repülőgépen, hanem csak utazni szeretne, persze nem kalodába zárva.
A légitársaságok one way módszerrel kupacokba tömörúltek, a jobb kihasználtság érdekében, de kérdem én mi pluszt kap az utas a folyton emelkedő jegyárak és az egyre nővekvő kényelmetlenségek mellé? ( Második csomagért fizetni kell, csak bizonyos méretü kézitáskát vihetsz fel a gépre stb )
Vagy azért vegyél ötször drágább first class elhelyezést, hogy egyáltalan ki tudjad nyújtani a lábad?
Elgondolkodtam még azon is, miért nincs egy repülőjegyen feltüntetve az, hogy az milyen költségből áll össze?
És vajon mit tud tenni az utas a légitársaságok abszolut uralma ellen?
Ha valaki tudja ezekre a választ, kérem ossza meg velem is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése